Egy kedves kis mesével kívánok : Áldott, békés karácsonyt !
A történet három kis fenyőről szól, akiknek az álma különös módon vált valóra!
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs, ahol három kis fenyőfácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.
Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt.
"Szeretnék kincsesláda lenni!" - kiáltott fel. "Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda a világon."
A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé.
"Jó volna büszke hajónak lenni" - sóhajtotta - "átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon."
A harmadik fenyőfa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban.
"Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről" - mondta. "Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék a tekintetüket az ég felé, és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a földön!"
Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fenyőfa nagyra és magasra nőtt.
Egy napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon.
Egyikőjük megpillantotta az első fenyőfát, és azt mondta:
"Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem."
És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt.
"Most lesz belőlem az a szép kincsesláda - gondolta a fenyőfa - csodás kincseket kapok majd."
A másik favágó a második fát szemelte ki.
"Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem." És eldőlt a második fenyőfa is a fejsze ütéseire. "Végre átszelem a tengert!" - gondolta. "Büszke hajó leszek, királyoknak való!"
A harmadik fenyőfa úgy érezte, hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett.
Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda.
"Nekem bármelyik fa megteszi" - mormogta, azzal kivágta a harmadik fenyőt.
Az első fenyőfa egy asztaloshoz került.
De az öreg asztalos nem gondolt kincses ládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki.
A szép fenyőfa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.
A második fenyőfa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.
A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. "Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn, és Isten felé mutatni."
Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka.
A három fenyőfácska már majdnem elfelejtette egykori álmát.
De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára.
"Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!" - sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt.
Az anya megszorította kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára.
"Ez a jászol a legjobb hely neki" - mondta az asszony.
És az első fenyőfa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.
Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykolódott az óriás hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: "Csend!" - és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fenyőfa pedig tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán.
Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte a gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a nap sugaraival fellármázta a levegőt és a földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.
"Mégiscsak megvalósulnak az álmaim - mondta. Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve, mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét."
Isten szeretete tette gyönyörűvé az első fenyőfát.
Ettől lett erős a második.
És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.
